Sík Sándor Szegeden
"1929 decemberében egyetemi tanárnak neveztek ki a szegedi egyetem második magyar irodalmi tanszékére - engem, aki soha életemben effélére nem gondoltam, tudományos ambícióim sohasem voltak, iskolámban és írói munkámban húsz éven át tökéletesen a magam helyén éreztem magam, és ha írtam is - aminthogy elég sűrűn írtam is - kritikákat, esszéket, olykor irodalomtörténeti jellegű cikkeket is, ezeket sem elsősorban tudományos céllal, hanem inkább szépírói igénnyel és nevelő szándékkal írtam...
A magyar irodalom és az irodalomtörténet is nemcsak szaktárgyam, hanem szenvedélyes szeretetem tárgya is volt... Amikor be kellett nyújtanom a karhoz eddigi tudományos munkáimat,... a gyűjtemény legjelentősebb darabja egy terjedelmesebb könyv volt, a Gárdonyi, Ady, Prohászka. Ezt a könyvet a kinevezésemig eltelt év alatt írtam."
A magyar irodalom és az irodalomtörténet is nemcsak szaktárgyam, hanem szenvedélyes szeretetem tárgya is volt... Amikor be kellett nyújtanom a karhoz eddigi tudományos munkáimat,... a gyűjtemény legjelentősebb darabja egy terjedelmesebb könyv volt, a Gárdonyi, Ady, Prohászka. Ezt a könyvet a kinevezésemig eltelt év alatt írtam."
(Önéletrajzi töredék) Még 40. életévét sem töltötte be, amikor 1929. december 24-én letette a hivatali esküt Györffy István, a szegedi egyetem rektora előtt.
A szegedi egyetem a két világháború közti időben vált országos jelentőségű kulturális intézménnyé. A húszas években Sík Sándor mellett olyan neves professzorok ültek az Irodalomtörténeti Tanszék katedráján, mint Zolnai Béla és Várkonyi Hildebrand.
Három kollégiumot vezetett: földolgozott egy-egy irodalomtörténeti korszakot, azután tárgyalt egy-egy költőt vagy írót (Zrínyi, Vörösmarty, Arany, Ady, stb.), végül előadott valamely irodalomtörténeti, műfajtörténeti vagy esztétikai témát. Nagy újítása volt az akkor még alig (el)ismert XX. századi írók-költők részletes bemutatása. A hallgatók így nyerhettek betekintést Ady, Babits, Juhász Gyula, Tóth Árpád, Kaffka Margit, Kosztolányi munkásságába is. Diákjai elismerését is kiváltotta lelkes, lendületes előadásmódja, viszont sokan bírálták pedagógiai tevékenységét, elsősorban műközpontú szemléletmódja miatt. Ugyanis ez az irodalmi irány ekkor még csupán terjedőben volt nálunk, így természetszerűleg új és szokatlan vonalat képviselt.
Sosem csak a szigorúan vett törzsanyagot kérte számon hallgatóitól. Mindig kíváncsi volt egyéni gondolataikra. Ennek elmélyítésére szolgálhattak ún. "teázó szemináriumai" is. Ezeken csak az igazán érdeklődők vettek részt (Ortutay Gyula, Baróti Dezső, Tolnai Gábor, Radnóti Miklós...), az "órák" rendházbéli szobájában voltak. Hallgatótársai szerint az ifjú Radnótit ezek a foglalkozások ragadták magukkal leginkább, s itt kapta meg az utolsó lökést pályakezdéséhez.
Egyetemi tanársága mellett a Tanárképző Intézetnek is tanára, s az egyetem Magyar Irodalomtörténeti Intézetének igazgatója, emellett tagja az Országos Irodalmi és Művészeti Tanácsnak és az Országos Ösztöndíj Tanácsnak. Irodalmi, műpártoló, tehetséggondozó felelőssége árad kollégáival, tanítványaival, pártfogoltjaival való levélváltásaiból (Alszeghy Zsolttal, Reményik Sándorral, Babits Mihállyal, Mécs Lászlóval, Schöpflin Aladárral, Szekfű Gyulával).
Hegedűs Lórántnak írta a Baumgarten-díj kapcsán:
"Egyetemi kötelességeim lehetetlenné teszik számomra, hogy szombaton felmenjek. Kérlek, ments ki a Baumgarten-tanácsban. Hogy azonban tanácstagi kötelességemet teljesítsem, engedd meg, hogy így, írásban tegyem meg ajánlatomat.(...)
Szeretném felhívni a figyelmet egy fiatal íróra, Rónay Györgyre is; a folyóiratokban megjelent és egyre tisztuló tehetségre valló versei, valamint ügyes kritikái és irodalomtörténeti kisebb tanulmányai után a Révai cégnél most megjelent Keresztút c. regényével azt hiszem, feltűnést fog kelteni. (...) Egy komoly és jelentős regényíró ígéretét látom benne." (1937. nov. 4.)
Szerb Antal írja szegedi egyetemi magántanári kinevezése kapcsán:
"Igen tisztelt Professzor Úr,
Nagyon ügyetlen dolog, így levélben hálálkodni, csak annyit: nemcsak a leendő habilitációnak örülök, hanem annak is, hogy éppen Professzor úr volt az, aki kiállt értem. Mert diákkorom óta mindig a Professzor úr rólam való véleménye volt az, amire minden racionális mértéknél nagyobb fokban adtam, vagy pontosabban, amitől legjobban féltem, még álmaimban is. Egy-egy rosszalló megjegyzése hónapokra letörte az önbizalmamat. Hogy most, egy ilyen ünnepélyes és nyilvános alkalomból, mellém állt, sok mindent igazol bennem, visszamenőleg is, az ifjúságomat.
A viszontlátásig üdvöli hálás és igaz híve..." (1935. márc. 29.)
Irodalomtörténeti - irodalomtudományi munkássága az 1934-ben kiadott Pázmány Péter válogatott művei című munkájával bomlott ki. Ezt követte a Pázmány Péter, az ember és az író (1939), majd 1940-ben egy Zrínyi-monográfia. A hazai tudományos szakirodalomban egyedülálló Esztétika (1942) című munkáját tekintik a legkiemelkedőbbnek.
Rendfőnöke 1944. húsvétján fölmentette állásából, és a budapesti rendházba helyezte. Hivatalosan 1945. áprilisáig látta el feladatát, amikor Teleki Géza - az új vallás- és közoktatásügyi miniszter - az Országos Köznevelési Tanács ügyvezető alelnökévé nevezte ki.
Egy vers történetéhez:
"Este vacsora Sík Sándorral a Rudas-fürdő vendéglőjében, négyen vagyunk, Gyulával és Gáborral. Éjjel, vacsora után, a budai Dunaparton egy lámpa alatt felolvasta a Virrasztók!- at, nekünk írt versét. Nagy kerülővel, sétálva értünk a Rendházhoz. (...)"
Éjjel a villamosban meséli valaki, hogy megkötötték a német-orosz "megnemtámadási" szerződést. Lengyelországnak vége, s mi lesz velünk? Vége Hungáriának is? S meddig?
Radnóti Miklós : Napló 1939. augusztus 21. hétfő (Magvető, 1989, 52. o.)
Sosem csak a szigorúan vett törzsanyagot kérte számon hallgatóitól. Mindig kíváncsi volt egyéni gondolataikra. Ennek elmélyítésére szolgálhattak ún. "teázó szemináriumai" is. Ezeken csak az igazán érdeklődők vettek részt (Ortutay Gyula, Baróti Dezső, Tolnai Gábor, Radnóti Miklós...), az "órák" rendházbéli szobájában voltak. Hallgatótársai szerint az ifjú Radnótit ezek a foglalkozások ragadták magukkal leginkább, s itt kapta meg az utolsó lökést pályakezdéséhez.
Egyetemi tanársága mellett a Tanárképző Intézetnek is tanára, s az egyetem Magyar Irodalomtörténeti Intézetének igazgatója, emellett tagja az Országos Irodalmi és Művészeti Tanácsnak és az Országos Ösztöndíj Tanácsnak. Irodalmi, műpártoló, tehetséggondozó felelőssége árad kollégáival, tanítványaival, pártfogoltjaival való levélváltásaiból (Alszeghy Zsolttal, Reményik Sándorral, Babits Mihállyal, Mécs Lászlóval, Schöpflin Aladárral, Szekfű Gyulával).
Hegedűs Lórántnak írta a Baumgarten-díj kapcsán:
"Egyetemi kötelességeim lehetetlenné teszik számomra, hogy szombaton felmenjek. Kérlek, ments ki a Baumgarten-tanácsban. Hogy azonban tanácstagi kötelességemet teljesítsem, engedd meg, hogy így, írásban tegyem meg ajánlatomat.(...)
Szeretném felhívni a figyelmet egy fiatal íróra, Rónay Györgyre is; a folyóiratokban megjelent és egyre tisztuló tehetségre valló versei, valamint ügyes kritikái és irodalomtörténeti kisebb tanulmányai után a Révai cégnél most megjelent Keresztút c. regényével azt hiszem, feltűnést fog kelteni. (...) Egy komoly és jelentős regényíró ígéretét látom benne." (1937. nov. 4.)
Szerb Antal írja szegedi egyetemi magántanári kinevezése kapcsán:
"Igen tisztelt Professzor Úr,
Nagyon ügyetlen dolog, így levélben hálálkodni, csak annyit: nemcsak a leendő habilitációnak örülök, hanem annak is, hogy éppen Professzor úr volt az, aki kiállt értem. Mert diákkorom óta mindig a Professzor úr rólam való véleménye volt az, amire minden racionális mértéknél nagyobb fokban adtam, vagy pontosabban, amitől legjobban féltem, még álmaimban is. Egy-egy rosszalló megjegyzése hónapokra letörte az önbizalmamat. Hogy most, egy ilyen ünnepélyes és nyilvános alkalomból, mellém állt, sok mindent igazol bennem, visszamenőleg is, az ifjúságomat.
A viszontlátásig üdvöli hálás és igaz híve..." (1935. márc. 29.)
Irodalomtörténeti - irodalomtudományi munkássága az 1934-ben kiadott Pázmány Péter válogatott művei című munkájával bomlott ki. Ezt követte a Pázmány Péter, az ember és az író (1939), majd 1940-ben egy Zrínyi-monográfia. A hazai tudományos szakirodalomban egyedülálló Esztétika (1942) című munkáját tekintik a legkiemelkedőbbnek.
Rendfőnöke 1944. húsvétján fölmentette állásából, és a budapesti rendházba helyezte. Hivatalosan 1945. áprilisáig látta el feladatát, amikor Teleki Géza - az új vallás- és közoktatásügyi miniszter - az Országos Köznevelési Tanács ügyvezető alelnökévé nevezte ki.
Egy vers történetéhez:
"Este vacsora Sík Sándorral a Rudas-fürdő vendéglőjében, négyen vagyunk, Gyulával és Gáborral. Éjjel, vacsora után, a budai Dunaparton egy lámpa alatt felolvasta a Virrasztók!- at, nekünk írt versét. Nagy kerülővel, sétálva értünk a Rendházhoz. (...)"
Éjjel a villamosban meséli valaki, hogy megkötötték a német-orosz "megnemtámadási" szerződést. Lengyelországnak vége, s mi lesz velünk? Vége Hungáriának is? S meddig?
Radnóti Miklós : Napló 1939. augusztus 21. hétfő (Magvető, 1989, 52. o.)
"Fiatalok,
Kikkel a tea józan illatában,
A tiszta munka testvér mámorában
Most összehajolok,
Mint bor fölött és honfibú alatt
Másszori magyarok!
Barátaim,
Setét az égbolt, jégmorcos tetőjén
Még vendégképp sem villan a verőfény.
Ily nap ki járna kinn!
A kutya-macska is ma összebú
Szélvédte vackain.
Hát hogyne mink,
Kikben a szépség boldog némasága
És az igazság zendülő vágya
Közös ritmusra ring,
S kiknek egy tűzből lobbannak elő
Virrasztó lángjaink.
Virrasszatok!
Ha barlang lesz is és ha katakomba
A fészek, ahol megbújtok szorongva,
S a cirkusz-állatok
Bőgése rontja is ma semmivé
Szép álmatok.
Az álmokat,
Miket megélni boldog rendeléstek,
S miket - bár vétót mondjon rá a végzet,
És vért a szolgahad -
Akinek Isten megnyilatkozott,
Míg él, meg nem tagad.
Elmondanám
Hisz a féltéstől a szívem kicsordul :
Ne féljetek a lélekhagyta kortul,
Amelynek piacán
A bölcset túlrikoltja a vasas
Bárgyú pretórián.
Elmondanám,
Érzem a kort, melynek bírái lesztek,
Látom, látom az újszülött keresztet
Egy templom homlokán
Felfényleni az elzörömbölő
Szennyes vihar után.
Egy templomén,
Melyben ti lesztek a pillér, az oszlop,
Kik nem görnyedtek és nem ingadoztok
Bálványok küszöbén.
Már hallom a búcsúsok énekét! -
De mégsem mondom én.
Hallgatni jobb.
Hiszen akármi szépet mondanék is,
Tudjátok, mondatlan maradna mégis
A fő, a legnagyobb,
A szent, ami most összevillanó
Szemünkön felragyog."
(Sík Sándor: Virrasszatok! - A szegedi fiataloknak)
Vissza az előző oldalra
Kikkel a tea józan illatában,
A tiszta munka testvér mámorában
Most összehajolok,
Mint bor fölött és honfibú alatt
Másszori magyarok!
Barátaim,
Setét az égbolt, jégmorcos tetőjén
Még vendégképp sem villan a verőfény.
Ily nap ki járna kinn!
A kutya-macska is ma összebú
Szélvédte vackain.
Hát hogyne mink,
Kikben a szépség boldog némasága
És az igazság zendülő vágya
Közös ritmusra ring,
S kiknek egy tűzből lobbannak elő
Virrasztó lángjaink.
Virrasszatok!
Ha barlang lesz is és ha katakomba
A fészek, ahol megbújtok szorongva,
S a cirkusz-állatok
Bőgése rontja is ma semmivé
Szép álmatok.
Az álmokat,
Miket megélni boldog rendeléstek,
S miket - bár vétót mondjon rá a végzet,
És vért a szolgahad -
Akinek Isten megnyilatkozott,
Míg él, meg nem tagad.
Elmondanám
Hisz a féltéstől a szívem kicsordul :
Ne féljetek a lélekhagyta kortul,
Amelynek piacán
A bölcset túlrikoltja a vasas
Bárgyú pretórián.
Elmondanám,
Érzem a kort, melynek bírái lesztek,
Látom, látom az újszülött keresztet
Egy templom homlokán
Felfényleni az elzörömbölő
Szennyes vihar után.
Egy templomén,
Melyben ti lesztek a pillér, az oszlop,
Kik nem görnyedtek és nem ingadoztok
Bálványok küszöbén.
Már hallom a búcsúsok énekét! -
De mégsem mondom én.
Hallgatni jobb.
Hiszen akármi szépet mondanék is,
Tudjátok, mondatlan maradna mégis
A fő, a legnagyobb,
A szent, ami most összevillanó
Szemünkön felragyog."
(Sík Sándor: Virrasszatok! - A szegedi fiataloknak)
Vissza az előző oldalra
