A kollégiumról


Sík Sándor Piarista Egyetemi Szakkollégium
Kollégiumunkat 1992-ben alapította a Piarista Rend Magyar Tartománya, amely Magyarországon jelenleg a rend egyetlen felsőoktatási intézménye. Az épületet Tábi Tibor tanár úr (1921-1990) adományozta a rendnek végrendeletében.


25 fős kollégiumunk célja a keresztény értelmiségképzés és a közösségi élet építésének segítése.


A kollégium a belvárosban, de mégis csendes, nyugodt helyen található, ahonnan az egyetemi épületek többsége gyalog és tömegközlekedéssel is gyorsan megközelíthető.


A lakók számos programon és rendezvényen vehetnek részt, melyek a szellemi- és lelki épülésüket egyaránt segítik:


Lelkigyakorlat
  • Évente két alkalommal veszünk részt lelkigyakorlaton, melyek közül az őszi inkább tréning jellegű, közösségépítős, a tavaszi pedig lelki dolgokra koncentrál. A lelkigyakorlat témáját és vezetőjét mi választjuk meg, az aktuálisan bennünket foglalkoztató kérdések alapján.


Teaház
  • Az úgynevezett Teaházi esték a kollégium szellemi életének belső szakmai fóruma. Csütörtökönként este 8 órától az egyes kollégiumi lakók saját érdeklődési, illetve szakmai területük valamely közérdeklődésre számot tartó témájából tartanak előadást. Az előadások nyilvánosak, bárki által látogathatók. Egy-egy lakónak évente egy előadást kell tartania a tisztelt úri közönségnek, cukorral vagy anélkül.


Oktogon Napok
  • Legfontosabb kulturális programunk az évente megrendezésre kerülő tavaszi Oktogon Napok. Programja a közös gondolkodás és a tartalmas szórakozás jegyében zajlik: minden évben neves előadókat hívunk meg: országos hírű közéleti személyiségek, tudósok, kutatók, művészek tartanak előadást. Az Oktogon Napok rendezvényei nyilvánosak, minden érdeklődőt szívesen látunk.


Zenei Est
  • A Szegedi Katolikus Egyetemi Lelkészséggel és a Szent Imre Szakkollégiummal közös szervezésben minden év november hónapjában megrendezésre kerül a Zenei Est, ahol bármelyik lakó színpadra léphet és megmutathatja zenei, ill. előadói képességeit. Az előadók a legkülönfélébb hangszerekkel és produkciókkal állnak ki a színpadra. Az utóbbi években gyakorlatilag minden zenei irányzat előfordult, kivéve talán a blekkmetált.


Öregrokker találkozó
  • Időszakosan egy közös étkezésre és beszélgetésre hívjuk a már elballagott kollégistákat. Ilyenkor kiváló lehetőség nyílik a „régieknek” az egymással való találkozásra, eszmecserére. Természetesen nekünk is módunkban áll a korábbi és jelenlegi kollégium életéről cseverészni.


Beszélő
  • A Beszélők alkalmával szintén meghívott személyek tartanak előadást egy általunk választott témában. Megfelelő érdeklődés esetén bárki szervezhet Beszélőt, amely szintén nyitott bárki számára.
    Az eddigi Beszélők listája


A kollégium támogatja az idegen nyelvek tanulását saját nyelvkurzusok szervezésével.


Lassan már hagyománnyá válnak a bécsi kirándulások, valamint népszerűek a nyári túrák és a honismereti utak is.


A lakók számára egy közel 8000 kötetes könyvtár is rendelkezésére áll, emellett egyéb lehetőségek is adottak a szórakozáshoz, mint pl. közös filmezések, csocsó, közös étkezések, focicsapat (Semmiesély SE).  Felszerelt konyhánkban mindig nagy a nyüzsgés, ez az egyik központi helyünk. A kertben pedig minden adott a grillezéshez, kertészkedéshez vagy egy kis beszélgetéshez.


Régi honlapunkat itt nézheted meg: A régi SSPESZKhonlap